Pages Menu
Facebook
Categories Menu

Posted in A Fatemplom krónikája

Gálaest a fatemplomért a Nemzeti Színházban

Álmunk megvalósításához, nevezetesen hogy Magyarföldön felépüljön az ökomenikus FATEMPLOM, óriási segítséget kaptunk! A Magyarországi Volksbank elnökével folytatott megbeszélés eredményeként sikerült a bankot célunk kiemelt támogatójának megnyernünk, így a Magyarföld Faluért Alapítvány, mely a magyarföldi Önkormányzattal kötött szerződés értelmében a templomépítést magára vállalta, a Volksbanktól jelentős összegű, milliós nagyságrendű adományt kapott. A fenti nagylelkű támogatás biztos alap ahhoz, hogy a munkákat elkezdhessük, a templom felépítésének teljes költségéhez azonban további adományok szükségesek. Ezért jótékonysági gálaműsort szerveztünk, amelynek létrehozásában a Nemzeti Színház Igazgatósága volt segítségünkre, így a Gálaműsort a Nemzeti Színházban 2009. január 8-án rendeztük meg. Neves művészek álltak a kezdeményezés mellé, ezzel támogatva a fatemplom felépülését.

A Gálaest fellépői voltak

Alföldi Róbert Ákos Blaskó Péter Cserhalmi György Gulyás Dénes Herczku Ági Héja Domonkos és az Óbudai Danubia Zenekar Hobo Honvéd Táncszínház – Zsuráfszky Zoltán koreográfiájával Hrutka Róbert és barátai Keresztes Ildikó Kiss B. Atilla Kováts Adél László Zsolt Miklósa Erika Murányi Tünde Nagy-Kálózy Eszter Nagy Sándor Nikola Parov „Neil Young Sétány” (Huzella Péter Rátóti Zoltán Tóth István Sülyi Péter) Pápai Erika „Quartett Escualo” Ráckevei Anna Rudolf Péter Sándor György Sebestyén Márta Stohl András Szarka Tamás és Szarka Gyula („Ghymes”) Szarvas József Szőcs Artur Tompos Kátya Udvaros Dorottya Varga Klári Wiedemann Bernadette

We cannot display this gallery