Pages Menu
Facebook
Categories Menu

Posted in Magyarföld

Magyarföld története

„Visszatekintő”

Levéltári források a falut először 1231-ben említik Arácspokoz néven. 1432-ben Dobra, 1690-ben Dobra Földy, 1720-ban Dobrafölde néven szerepel, egy keltezetlen anyagban pedig Dobronfölde elnevezéssel találkozunk. Egy 1828 körüli összeírás Dobraföldeként említi: magyar falu, 14 házzal, 113 lakossal (49 római katolikus; 64 protestáns), a falu ura gróf Szapáry. 1898-ban már jelenlegi nevén, Magyarföldként szerepel. Az elnevezések eredete, a névváltozások okai bizonytalanok. A „dobra” esetleg a „jó” jelentésű szláv szó átvétele.

Más kutatások szerint a név arra utal, hogy a falu a vasdobrai (ma Neuhaus am Klausenbach, Burgenlandban) várhoz tartozott. A néphit viszont úgy tartja, hogy a falut „dobra verték”, vagyis egyszer eladták, innen származik a neve. Elöljáróban a régmúlt időkből föllelhető írásos emlékekből néhány fontosabb részletet említenék. Ezek a dokumentumok levéltári anyagokból kerültek elő, kultúrtörténeti és néprajzi szempontból rendkívül érdekesek, és adatokat szolgáltatnak a falu történetéről is. A nevek írásakor a forrásokat követtük. 1572-ben Miksa bizonyságlevele Széchy Margit leányainak birtokaként említi. Későbbiekben talán éppen erre visszavezethetően emlegetik a települést mint a Széchyszigeti uradalom részét. Egy érdekes feljegyzés 1650: IV. 20.: Dobraföldén egy jobbágy telepedett le. ,,Kerkáskápolnáról fegyveres kézzel ütöttek rá s Ujvárra hurcolták. Méhek lopásával vádolják igaztalanul.” 1690-ben keletkezett jövedelem-összeírás szerint a falu birtokosa gróf Kéry Ferenc, Széchy Julianna férje. A leírás alapján: 3 népes jobbágyház és 1 zsellér. Igásállat nincs. Kevés fenyőerdő, amely szántóföldből lett erdővé. 20 hold úrbéres szántó és 15 kaszás rét. A török földesúr Németh Czuban Aga volt, akinek évi 4 forint, a szultánnak pedig évi 1 forint adót adtak. Ezenkívül természetbeni szolgáltatásokat és fuvarozást. A jelenlegi földesúrnak csak hetenkénti robotot szolgáltattak.

1690-ben Kéry Ferenc és felesége, Széchy Julianna Szécsi Sziget nevű birtokukat minden tartozékaival együtt 20.000 forintért, továbbá az ő Apáti nevű Castellumukhoz (birtok, falu) szállított 100 akó borért és 100 köböl zabért örök jogon eladták Szapáry Péternek és örököseinek. Szécsi Sziget castellum tartozékaként szerepel Dóbraföldő helység. A következő magyarföldi vonatkozású bejegyzés sajnos szintén keltezetlen: „Kérvények a királyi biztoshoz. A Harissa pusztán lévő szőlőket Vas megyeiek (Senyeháza, Bajháza, Kerkáskápolna) és Dobraföldiek bírják, keveset teremnek, ezért akónként 3 garast fizettek csak, ezt az uraság igen terhesen felemelte. A birtokosok között nemesek is vannak. Mióta Tüttőssy a bérlő, a méhek után nem rajonként 1-1 garast szed, hanem minden ötödik kast elviszi. A kerczai templomhoz kell temetkezniök, saját temetőt kérnek.”

Egy 1728-as adat Dobraföldet „Gróf Szapáry Miklós örökölt és tényleges birtoka”-ként említi. Szintén ebben az évben keletkezett az a leírás, melyből részleteket közlök az alábbiakban: „A földek egy részét, azok terméketlensége miatt fenyvesnek és közös legelőnek hagyták. A szántóföldeket 2 nyomásban, 4 igavonóval és háromszori szántással mívelik. Gabonát a földek terméketlensége és szűkössége miatt nem adnak el. Dohányt és kukoricát nem vetnek, kendert és lent csak saját használatukra a kertekben. A rétek mélyen fekszenek, a Kerka folyó minden évben elárasztja őket, silány szénát adnak, ebből eladásra nem kerül. Legelőjük közepesen van. Tűzi- és épületfájuk, valamint zsindelynek, deszkának vagy hasonló faeszköznek való elegendő van.”

1740-ben Farkas’ Ferenc, Zala Vármegye Főszolgabírója és Buzás János, a Vármegye esküdtje vizsgálatot végzett egy bizonyos határvitában, melynek során egy 21 oldalas tanúkihallgatási jegyzőkönyv született, s amely teljes terjedelemben fennmaradt az utókor számára. A dokumentumot az Országos Levéltár őrzi. A vitára a földhasználat kérdése adott okot, jelesül, Dobraföld és Gödörháza külsőségei meddig tartanak, azok egymástól hol, s milyen jelekkel határolódnak el. A kihallgatást Dobraföldön végezték, Méltóságos Muray Szombati Gróf Szápary Uraknak” megbízásából, s őt személyében „Tekintetes Nemzetes és vitézlő Nagy Mihály úr” képviselte. A szöveg magyar nyelven íródott, de sűrűn szerepelnek benne latin szavak, olykor mondatok is. A tanúk által elmondottakat igyekszik hűen követni, így rendkívül pontos, részletes leírásokkal találkozhatunk. Minden egyes tanúnak kötelessége volt felsorolni az ő általa tudott, használt, s jónak gondolt földrajzi jellegzetességeket, s emberkéz alkotta tereptárgyakat, melyek a határt kijelölhették. Így találkozhatunk a szövegben a mai napig élő elnevezésekkel, például: Új Métneki út, Régi Métneki Pusztai út, Hárson Völgy, Orbán Völgy, Haraszti Erdő stb. A környező települések lakói közül is kihallgattak néhány tanút, például: Szentgyörgyvölgyről, Gödörházáról, Bajházáról, Kercáról. Többször szerepelnek olyan régi családnevek, melyek a mai napig megtalálhatóak a környéken, például: Domján, Szép, Szabó, Salamon.

A vizsgálat során minden tanúnak ugyanazokra a feltett kérdésekre kellett válaszolnia: „Tudgya e nyilván a Tanú és honnénd vagy hallotta és kitől hogy Tttes Nemes Szala Vármegyében leveő és Méltosághos Gróff Szápáry Urakat eő Nagyságokat illeteő Dobraföldi Helységhnek, és ahoz biratott Terrenumnak (birtok) az Határfa Az Szélről vagy is Délről az az GödőrHázy Határtul micsoda jelekkel külömböztetik és határoltatik NapNyugott felé? Tudgya e mégh nyilván és honnénd vagy hallotta és kitől hogy Tituláltt Méltósághon Uraságh következendő képpen Dobraföldi lakosok azon külömbőztető jelek között az kérdésben léveő Terrenumot egészben bírták e és bírják e ?” Valószínűsíthető, hogy a tanúk ily alapos kikérdezését az tette szükségessé, hogy abban az időben nem állt rendelkezésre megfelelő térkép a falvak „külsőségeiről”, külső területeiről, az egyes birtokok határairól. Ez a helyzet pedig határvitákra adott okot. Hiszen az erdőt, a réteket, kaszálókat, az irtásos területeket, a gyepűt sokféleképpen használták, hasznosították az itt élők, fennmaradásuk, életminőségük döntően ettől függött. A megkérdezettek szavaiból kiderül, hogy makkoltatásra, vadászatra, kaszálásra, gyűjtögetésre nap mint nap ide jártak. Az egyik kérdezett erről így számol be: „Ennekelöttö 40 Esztendőre tilalmas lévén Méltósághon Gróff Nádosdi Urak Fundussa (területe) az vadászattal s – akkor Dobraföldi Határra eleget járt a Fatens (tanú) vadászni az Attyával is némelykor aki Száz Négy Esztendős Ember voltt amidőn megh holtt s – attul, agy más Eöregektül is hallotta, hogy Dobraföldi Határ ell kezdvén az Nagy Ut mellett léveő és sokszor emlétett Fenyő fa Törsöknél…” s itt belefog a határmezsgye részletes leírásába.

Mint arról már szóltam, a tanúknak arra vonatkozóan is felvilágosítást kellett nyújtaniuk, hogy a határjelekkel kapcsolatos információik honnan származnak. Az egyik kérdezett így vall erről: ez előtt /cirka/ 26 Esztendővel Lakója Lévén e Fatens ezen Dobraföldi Helységhnek mintegy három Esztendeigh s – akkori alkalmatossággal Büki János, Eöregh Bolla János úgy más Söregek is Szinrűl Szinre mutogatták az Határnak Jeleit é Fatensnek azon okbul jól tudgya és tapasztalta is…” Egy másik tanú vallomásából megtudjuk, számtalanszor előfordult az is, hogy kint aludtak az erdőben, ha úgy adódott., „Téli Nap Nyugotnak ,egy Völgyön és Dombon is által menvén az második völgyben léveő két ága körtvély fára légyen Dobraföldinek Métneki Pusztával való Határa, nőtt Számanélkül az most emlétett körtvély fa alatt hálogattak és mindenkor addigh tartották a Határt.” A részletes leírások mindegyikében szerepel a „Kis Kút”, mint határjel. A legelőre vagy makkoltatni kihajtott jószágok itatását tudták így megoldani anélkül, hogy haza kellett volna hajtani őket az erdőről. A tanú néhai ,Dobraföldi Eöregh Csizmaziátul” hallotta, hogy a kutat ,Dobraföldi és Gödörházi Lakosok az Határon Határjelül ásták…” A kút vizét mindkét helységbéli lakosok egyformán használták, de annak tisztogatása, rendben tartása is szigorúan mindkét fél jelenlétében és részvételével zajlott: ,,…mely kis kutat is hallotta, hogy mind két Helységbéliek csinálták és a tisztogatásán is mindenkor mindakét részrül jelen költetett lenni.” ,,…azon üdőben a midőn azon kut elitellett, mindenkor az Két Helységhbéliek ugymint Dobraföldiek és GödörHáziak ásták megh és ha egyik előb oda mentt is a másikát megh várta s – egymás nélkül nem ásták.”

A fentiek alapján képet kaphat az olvasó arról, hogy milyen kínosan ügyelhettek elődeink a határmezsgye pontos betartására, betartatására, s milyen harciasan megvédték azt, nem ügyelve a „jó szomszédság” megőrzésére. ,,… kergették eőket…. a kívül léveő Réten a Fatens (tanú) Lovát megh szorítván bé hajtották Gödör Háziak, de kérésére ismét visszaadták.” Ennek ellenére vagy éppenséggel megtorlás gyanánt előfordult ez is: ,,…azon üdőben történt, hogy GödörHázyak Sörtvés Marhájokat azon Darab földre által eresztették a Fatens közülők eggyet…. Társaival együtt levágott és megh is ették…” ,,…ezen Csak most nevezett jeleken alul erisztette Marháit azonnal a GödörHázyak megh fosztották (azoktól).” A jegyzőkönyvvezető Búzás János összesen húsz tanút hallgatott meg az ügyben, név szerint említve őket, feltüntetve életkorukat és lakóhelyüket. Ahol a lakóhely nem szerepel, ott valószínűleg dobraföldi lakosról van szó.

A tanúk legjobb tudásuk szerint felsorolták az általuk ismert határjeleket, vallomásaikon keresztül bepillantást nyerhetünk az akkoriak életformájába, néhol emberi sorsok körvonalazódnak, de mondanivalójukat kevés kivétellel ezekkel a szavakkal fejezték be: ,, … az fönt irtt akkint vallja hogy Dobraföldi Lakosok azon Jelekigh mindenkor békességes bírásában voltak az magok Határának…” TANÚK JEGYZÉKE
Gregorius Szép SzentGyörgyvölgye 50 év
Michael Domján 45 év
Stephanus Gődör 56 év
Stephanus Domján 40 év
Nicolaus Böczör 72 év
Georgius Szabo 50 év
Franciscus Salamon 45 év
Franciscus Szaknyári 75 év
Georgius Domján 55 év
Michael Kovács Kerkás kápolna 60 év
Tadislaus Bekes Baja Háza 50 év
Georgius Josa SzentGyörgyvölgye 66 év
Nicolaus Szép 50 év
Joannes Györe 45 év
Emericus Háry Also Szent Eörsébeth 48 év
Joannes Vargha 50 év
Stephanus Háry 35 év
Georgius Bekes Kerkás Kápolna 67 év
Valentinul Törő 50 év
Franciscus Fermez SennyeHáza 60 év

1774. Említést érdemel a Zágrábi Érseki Levéltárban őrzött dokumentum, miszerint a „szentgyörgyvölgyi anyaegyháztól Nemesnép egy órányira van, szalmatetős fakápolnával, Resznek egy és 3/4 órányira van falazott kápolnával, Bernáth György kegyúr adta, Baglad másfél órára, Jakabfa másfél órára, Szécsiszentlászló 1 és 1 /4 órára van (itt is szalmatetős fakápolna, kegyura Szapary), Dobrafölde másfél órára, Ramocsa másfél órára, Felsőszenterzsébet 1 órára van.”

1778. Szombathelyi Püspöki Levéltár adata: „Tanító Szentgyörgyvölgyön van. Tanításért kap 1/4 évenkint 15 Krajcárt és télen 1 kocsi tűzifát.”

1828-ban készült egy összeírás a nem nemes népességről, katonai célra. Dobrafölde, falu, Zalalövő-i járás. Ház: 7 Háznép: 18 Férfi: polgár és kézműves: Férfi: nemesek szolgái: 5 Férfi: paraszt: 6 Férfi: mindenrendű zsellér, lakó és kertész: 8 Férfi: fiúgyermek: 14 Nők általában 37 Férfi: 1-17 éves 13 Férfi: 18-40 éves-nős 15 Férfi: nőtlen és özvegy 2 Férfi: 40 éven felül 5 Férfi: róm.kath: 12, ág.ev.: 3, ref: 20 Kiszolgált szegődött katona: 1 A következő említést érdemlő adat már a második világháború utáni:

1945. augusztus 27-én lezajlott a földosztás. Az 1949-es népszámlálási adatok alapján: A község területe: 1545 kat.hold, ill. 889 hektár Lakóházak száma: 38 A népesség száma: 140 Tanácsának székhelye: Szentgyörgyvölgy Sajnos a rendszerváltást megelőző évtizedek ,jelentős károkat okoztak ennek a vidéknek is. A központosítás, a téeszesítés elsorvasztotta az addig virágzó ; parasztgazdaságokat. Az ötvenes évek rémkorszakában számos családot „kuláknak” kikiáltva az Alföldre telepítettek ki, sokszor embertelen körülmények közé, magyarföldi otthonaikban pedig a tsz rendezkedett be. Az itthon maradottak élete sem volt irigylésre méltó, hiszen a magántulajdon megszüntetésével a tsz földjein robotolhattak napestig. (Talán érdemes itt megjegyezni, hogy manapság olyan mértékű munkanélküliség sújtja ezt a vidéket, hogy sokan úgy érzik, „az még ennél is jobb volt”. Ezt a helyzetet tetézi a kárpótlás sikertelensége; az osztatlan tagi tulajdonú földek miatt a földterületek nagy része parlagon hever és gondozatlan.)

A politikai változás, a társadalmi átalakulás és a modernizáció következtében gyökeresen átalakult az itt élő családok életformája, mint ahogy ez dr. Bíró Friderika cikkében/dolgozatóban is említésre kerül. Ezt a folyamatot némiképp lassította, hogy a falu a határsávba tartozott, tulajdonképpen zárt terület volt, melyet a határőrség folyamatosan és szigorúan ellenőrzött. Bizonyos szempontból természetesen a parasztasszonyok helyzete könnyebbé vált, az ÁFÉSZ bolthálózat kiépítése után nem kellett már kenyeret sütniük, lehetett mosószert, tisztítószereket stb. kapni már a boltokban. Ugyanakkor azok a technikák, amelyek a hagyományos paraszti élet mindennapjait meghatározták, „kimentek a divatból”, lassan feledésbe merültek. Az eszközök padlásra, pincébe kerültek, s elmentek azok az öregek, akik a javításhoz-készítéshez értettek. A már említett munkanélküliség következtében nagymértékű elvándorlás volt megfigyelhető az elmúlt évtizedekben, s ez a folyamat napjainkban is tart. Az agráriumot sújtó, országos méreteket öltő problémák (alacsony szintű állami támogatottság, alacsony felvásárlási árak stb.) nem kerülik el a mi vidékünket sem. Gazdálkodásból megélni tehát nem lehet. Jobban boldogulnak azok a családok, ahol a családi költségvetés „több lábon áll”, vagyis a keresőképesek eljárnak dolgozni, ugyanakkor a háztáji gazdaság, a majorság, a gyümölcsös terményei biztos élelemforrást jelentenek. Ezek a kis „gazdasági egységek” könnyebben átvészelik a külső környezet változásait is (áremelkedések, munkahelymegszűnések stb.). Alternatívát jelenthet az itt élőknek a hagyományos tevékenységek (például a gombászás, méhészkedés, csigagyűjtés stb.) folytatása, mert eladható termékekről van szó. De ezek a munkák idényjellegűek, sajnos csak időszakos jövedelemforrást jelentenek. Számításba vehető még a csesztregi ipari üzemekben való elhelyezkedés, de a három műszakos munkarend megnehezíti a bejárást.